Hogyan is kezdődött és hova is tart a Falufejlesztő Akadémia?

A koronavírusjárvány mindannyiunkat korlátozott és beszorított az online térbe. Emberi kapcsolatok szakadtak meg és sokan elzárva érezhették magukat a korábban együttműködő társaiktól, szakmai partnereiktől. Nem így volt azonban a Falufejlesztési Társaság háza táján, ami egy új, de annál aktívabb tagunk szervező munkájának köszönhetően folyamatosan tartott online találkozókat a Falufejlesztő Akadémia keretében. Olvassuk el Szirbik István, a Falufejlesztő Akadémia alapítójának sorait, amelyet nemrég írt Fáy Dániellel, a Falufejlesztési Társaság elnökével közösen.

2019-ben még a COVID-19 világjárvány kitörése előtt Alsómocsoládon volt egy beszélgetés Dicső László polgármester és Szirbik István között, aminek a témája az Alsómocsoládon megélt jó példák és tapasztalatok átadása volt. Dicső László és Szirbik István több mint egy évtizedes kapcsolata alatt ez a téma már többször szóba került, de konkrét lépés nem történt azügyben, hogy hogyan is lehetne az Alsómocsoládon és egyéb településeken megvalósult jó példákat és tapasztalatokat átadni. Tenni kellene valamit! Ötletelgetésből megszületett a Falufejlesztő Akadémia ötlete, aminek küldetése, hogy vidékfejlesztésben megvalósult jó példákat és tapasztalatokat begyűjtse Magyarországról és külföldről.

A Falufejlesztő Akadémia a jó példák és tapasztalatok átadásának céljából az érintett települések vezetőinek meghívásával rendszeresen rendezvényeket szervez. A programok célközönsége önkormányzatok, vidékfejlesztésben érdekeltek, akiket érdekelnek az átvehető jó példák és tapasztalatok. Az első még egyeztető rendezvény 2019. szeptemberben Alcsútdobozon, a vidékfejlesztésben szerepet játszó országos szervezetek vezetőinek a meghívásával történt, ahová a Falufejlesztési Társaság is meghívott volt. A programon a Falufejlesztési Társaság elnöke egyéb elfoglaltságai miatt nem vett részt. Az ötlet viszont volt annyira jó, hogy a Falufejlesztő Akadémia később a Falufejlesztési Társaság égisze alatt indult el.

A Falufejlesztő Akadémiának nem akartunk új szervezetet alapítani, így Szirbik István megkereste Fáy Dániel elnököt, majd csatlakozott tagként a Falufejlesztési Társaság tagjai közé és megállapodtak az együttműködésben, a Falufejlesztő Akadémia évente négy alkalommal, negyedévente történő közös megrendezésében. A Falufejlesztő Akadémia 2020-as programjaihoz sikerült a Magyar Vidékhálózattól támogatást kapni. A program első alkalommal nagy érdeklődés mellett, sikeresen 2020 februárjában Pázmándon valósult meg. 2020 augusztusában Gyenesdiáson és szeptemberben pedig Terényben sikerült megtartani a rendezvényt. Sajnos a világjárvány a további tervezett időpontokat némileg átszabta, ezért a 2020-as novemberi rendezvényt csak 2021. januárban, szűk körben, de online nyilvánosság előtt tudtuk csak megtartani.

A megtartott rendezvények sikeressége beigazolta, hogy szükség van a Falufejlesztő Akadémiára. 2021. januárban született gondolat szerint a programot minden hónap utolsó csütörtökén megtartjuk. 2021 februárjában Magyaregregyen, márciusban pedig Terényben tartottuk meg a programot online és a járványügyi szabályokhoz igazodva. Áprilisban született egy hasznos javaslat a Falugondnokok Háza eredeti céljának jobb kihasználására, ahol a Kemény Bertalan Kutatószobában immár a Falufejlesztő Akadémia szervező irodája működik. A Falufejlesztő Akadémia elindításával és rendszeres megrendezésével újra oktatási központként működik a Falugondnokok Háza. Áprilisban a program már a ház konferenciatermében került megrendezésre és ezt követte a májusi és júniusi program. Júniusban Felvidékről fogadtuk két település polgármesterét és júliusi programra is neves előadókat várunk. A tervek szerint a Falufejlesztő Akadémia programja kiegészül helyi termék kiállítás és vásárral, valamint ingatlan börzével, ahol a rendezvényen próbálunk befektetőket toborozni települések hasznosítható önkormányzati ingatlanjaira és egyéb turisztikai értékeire. A cél, hogy minden hónap utolsó hétvégéjét megtöltsük olyan tartalommal, ami az érintett települések fejlesztésre is pozitív hatással lehet. Készülünk a ház 20. évfordulójára, a hátsó telekrész jobb kihasználásával. Ott kapnak helyet árusító pavilonok, ahová a helyi termék kiállítás költözik majd, illetve alsómocsoládi mintára tervben van egy fedett közösségi tér új kemencével történő megvalósítása. A megvalósításhoz a források még nem állnak rendelkezésre, de bízunk benne, hogy az elindított lobbi sikerrel jár és 2022-ben a 20. éves jubileumi ünnepséget már az új közösségi téren tarthatjuk meg. A Falufejlesztő Akadémia eddigi előadásai, prezentációk a www.faluakademia.hu oldalon megtekinthetők, letölthetők és a jövőbeli programokról a www.falugondnokokhaza.hu oldalon is hírt adunk. Tervben van egy online – offline újság kiadása FALUAKADÉMIA – Vidékfejlesztők Lapja elnevezéssel, ami minden hónapban a Falufejlesztő Akadémia előtt jelenik majd meg. A programra a Falufejlesztési Társaság tagjaitól várjuk a jó példákat és tapasztalatokat, továbbá a javaslatokat a meghívandó személyekre.

Szirbik István, alapító ügyvezető, Falufejlesztő Akadémia és Fáy Dániel, elnök, Falufejlesztési Társaság

4 Comments:

  1. Visszajelzés:child porn

  2. Visszajelzés:ankara travesti ilanları

  3. Visszajelzés:sultangazi rent a car

  4. Visszajelzés:istanbul dental teknik servis

Vélemény, hozzászólás?